Hajnali órákban a bejárati ajtót kinyitva egy őz köszön jó reggelt. Ez nem valami képtelen történet első mondata, lassan mindennapos jelenség Egerszóláton. A települést ugyanis kisebb túlzással ellepik éjszakánként a különféle vadak. Szarvas, őz, vaddisznó mindennapos látványosság az utcákon. Egyre több embertől hallani olyan sztorit, hogy míg korábban a kutyája vagy a macskája, addig mostanság egy őz kíséri a korareggeli buszhoz. A jelenségre már csak azért is érdemes egy kis figyelmet fordítani, mert ha az utcán összefutunk egy ilyen testű állattal, éppen keresztezve az útját, annak komolyabb sérülés is lehet a vége. Már őz esetében is, nem beszélve a szarvasról vagy a vaddisznóról.

A vadak jelenléte nem szokatlan egy falusi környezetben élő számára, hiszen az élőhelyünk gyakorlatilag közös. Különösen régebben – 5-10 évvel ezelőtt – mikor még művelt területek határolták a falut, egyfajta szimbiózisban éltünk. Mi megtermeltük a konyhára szükséges növényeket, ők pedig módszeresen lelegelték. Bár ez sok bosszúságot okozott, mégis mezsgyét képzett az ő és a mi területünk között. Mára azonban ezek a telkek elgazosodtak, a legtöbb ember felhagyott a gazdálkodással, így az állatok is rákényszerültek a határátlépésre. Már nincs őszi vetés a település körül, mely télen akár minimális táplálékot nyújthatna, egyetlen forrás a vadászok által hordott takarmány, mely csekély mennyiségű a vadállomány számához képest.

Ez a falu is egyre jobban átalakul egyfajta kertvárossá, ahol nem divat már a mezőgazdasági tevékenység folytatása. Ennek magyarázata bizonyára a felgyorsult életvitel, már nem fér bele, hogy munka után haza érve egy újabb műszakot kezdjünk. Sem erő, sem igény, sem lehetőség nincs rá. Sokan inkább a piacot és a hipermarketeket választják. A parlagon hagyott földeken lábon szárad a fű, a felszólítások ellenére kevesen kaszáltatják rendszeresen. Így aztán tavasszal megújulni sem tud. Nem csoda tehát, ha az állatok élelemkeresés céljából bemerészkednek lakott területekre, új források után nézve. Ez azonban újabb problémát vet föl.

Sokan vannak, akik bár feladták külterületeiket, meghagyták a háztájit a konyhára szükséges zöldség és gyümölcs megtermelésére. Nyilvánvalóan ezek a kertek potenciális célpontokká váltak. Ha el akarjuk kerülni a letarolt, megrágott veteményes, a lehántolt gyümölcsfák látványát, kénytelenek vagyunk bekeríteni telkünket. Ez a módszer bár megvédi a termelt javakat, tovább vándorlásra kényszeríti az állatokat. Ami azonban nem csak a munkába igyekvő járókelőknek okoz bosszúságot, a település közelében haladó utakon is megszaporítja a balesetek számát. Míg ez korábban évente néhányat jelentett, most havonta, kéthavonta hallani vadkárról. A vadkárbiztosítás megszűnésével ez bizony komoly költséget ró az autósokra.

A jelenség hátterében azonban más is áll. Az utóbbi néhány évben megnőtt a fakitermelés, egész erdőket vágnak tarra, helyükre csemete ritkán kerül. A kivágott fák a legtöbb esetben a kandallókban végzik. Ez a módszeres erdőirtás egyre kisebb területre szorítja vissza az állatokat. Természetes élőhelyüket felszámolva, élelemforrásukat elvágva nem sok lehetőségük marad. Vándorolnak, olyan helyek után kutatva, ahol még találnak némi élelmet és nyugalmat.

Molnár Péter

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.